Ajándékutalvány az elméleti képzésre, megvásárolható ügyfélfogadási időben!

E-learning (online) tanfolyamra a beiratkozás személyes megjelenés nélkül is megoldható!

BÉKÁSMEGYER - ÓBUDA - DUNA PLAZA - SZENTENDRE - POMÁZ

HOLLÓ AUTÓSISKOLA

1039 Budapest, Szindbád u. 1.

HOLLÓ AUTÓSISKOLA

Mutatók

     A képző szervek tevékenységét jellemző mutatók számításának, közzétételének meghatározása

A Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Képz. r.) 2. § (1) bekezdés 7-9. pontja szerinti mutatószámok kiszámításának módját az alábbiakban határozom meg.

1. Átlagos Képzési Óraszám (ÁKÓ)

1.1. Az ÁKÓ-t a motorkerékpáros (A1, A2 alkategóriák és A kategória), valamint az AM, a B és a C kategóriás vezetői engedélyek megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamok Járművezetési gyakorlat tantárgyaira vonatkozóan kell számítani a sikeres forgalmi vizsga napján 17. életévét már betöltött és a 40. életévét még be nem töltött vizsgázók esetében az alábbi csoportosításban:

motorkerékpáros vezetői engedélyek (a továbbiakban együtt: motoros kategória megszerzésére irányuló tanfolyamok,
AM azonosítójú tanfolyamok,
B azonosítójú tanfolyamok,
C azonosítójú tanfolyamok,
ahol az azonosítók a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásához előírt dokumentumokról szóló Bizonylati Album 1. melléklete szerinti rövidítéseket jelentik.

1.2. Az ÁKÓ-t az 1.1. pont szerinti csoportok tekintetében naptári negyedévre és képző szervre vonatkozóan kell számítani az alábbiak szerint:

a) a B és a C valamint AM azonosítójú tanfolyamok esetében a tanulók sikeres forgalmi vizsgáihoz szükséges járművezetési gyakorlati oktatási órái számának az adott azonosítójú tanfolyam kötelező óraszámaihoz viszonyított értékének (a továbbiakban: viszonyszám) átlagát,
b) motoros kategória megszerzésére irányuló tanfolyamok esetében az a) pont szerinti számítás az egyes azonosítójú tanfolyamokra vonatkozó viszonyszámok számtani átlagát,
c) a több képzőszervnél is részt vett tanulók gyakorlati oktatása esetében a teljes oktatási óraszám minden közreműködő képzőszervnél történő beszámításával,
százalékos arányban kell meghatározni úgy, hogy a tanulóra vonatkozó viszonyszám abban a negyedévben kerül beszámításra, amelyikben a vizsgázó a sikeres forgalmi vizsgáját tette.

1.3 Nem kerülnek számbavételre azon vizsgázók, akik

a) vezetői engedély honosítási eljárás keretében tesznek sikeres forgalmi vizsgát,
b) adott gyakorlati vizsgatárgy tanfolyami kötelezettsége alól fel vannak mentve.
1.4 Az ÁKÓ-t a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) a naptári negyedévet követő 5 munkanapon belül

a) kiszámolja a legutolsó két teljes negyedévre vonatkozóan,
b) az a) pontnak megfelelően kiszámított ÁKÓ-t az 1. számú melléklet szerinti formátumban közzé teszi a honlapján.
1.5 Amennyiben az adott számítási kategóriába bevont vizsgázók száma az érintett képző szerv tekintetében kevesebb, mint tíz, akkor azon kategória mellett az érintett képző szerv sorában „-” jel kerül feltüntetésre.

1.6 Amennyiben az adott képzési kategóriára az érintett képző szerv nem rendelkezik engedéllyel, akkor az – az adott 1.1 pont szerinti csoportnál – szürke cellával kerül megjelölésre.

1.7 Az 1.5. pont szerint a közlekedési hatóság által közzé tett, legutolsó negyedévre vonatkozó ÁKÓ-t a képző szerv köteles az írásos tájékoztatójában megjelölt, kötelezően fenntartandó honlapján, továbbá az érintett kategóriás tanfolyamra vonatkozó tájékoztatásaiban, hirdetéseiben, reklámjaiban (továbbiakban együtt: tájékoztatás) legkésőbb a negyedévet követő 10. napig aktualizálni és a tájékoztatáshoz egyértelműen, félreérthetetlenül kapcsolódóan és könnyen, jól olvashatóan feltüntetni az ÁKÓ: szövegrész után. Amennyiben a tájékoztatás több olyan tanfolyamról szól, amelyre vonatkozóan az ÁKÓ-t számítani kell, akkor az ÁKÓ-t úgy kell feltüntetni, hogy a tájékoztatást olvasó számára egyértelmű legyen, hogy az adott ÁKÓ melyik tanfolyamra vonatkozik.

2. Vizsga Sikerességi Mutató (VSM)

2.1 A VSM-et a motorkerékpáros (A1, A2 alkategóriák és A kategória), valamint az AM, a B és a C kategóriás vezetői engedélyek megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamok elméleti vizsgatárgyai és Forgalmi vizsga vizsgatárgy esetében kell számítani az alábbi csoportosításban:

motoros kategória megszerzésére irányuló tanfolyamok,
AM azonosítójú tanfolyamok,
B azonosítójú tanfolyamok,
C azonosítójú tanfolyamok,
ahol az azonosítók a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásához előírt dokumentumokról szóló Bizonylati Album 1. melléklete szerinti rövidítéseket jelentik.

2.2 A VSM-et a 2.1. pont szerinti csoportok tekintetében naptári negyedévre és képző szervre vonatkozóan kell számítani az alábbiak szerint:

a) a B és a C valamint AM azonosítójú tanfolyamok esetében a képző szerv által adott vizsgatárgy kapcsán vizsgára lejelentett tanulók vizsgára jelentkezéseinek számához képest az általuk tett sikeres vizsgák számát,
b) motoros kategória megszerzésére irányuló tanfolyamok esetében a képző szerv által adott vizsgatárgy kapcsán a számítást az összes, motoros kategória megszerzésére irányuló vizsgára lejelentett tanuló vizsgára jelentkezéseinek számához képest az általuk tett sikeres vizsgák számát,
százalékos arányban kell meghatározni úgy, hogy a viszonyítás alapja az adott negyedévre vonatkozóan a képző szerv által vizsgára lejelentett tanulók vizsgára jelentkezéseinek száma.

2.3 A Kö, a Szü és a Mu azonosítójú elméleti vizsgatárgyak a VSM szempontjából egy-egy elméleti vizsgának számítanak és együttesen kerülnek feltüntetésre.

2.4 Ha a tanuló több képző szervnél is vett részt oktatáson, akkor minden olyan képző szervnél beszámításra kerül, amelynél vizsgára jelentkezett. Ebben az esetben azonban az adott képző szerv vonatkozásban csak azok a vizsgák kerülnek beszámításra, amelyekre a tanuló általa került vizsgára lejelentésre.

2.5 A VSM-et az NKH a naptári negyedévet követő 5 munkanapon belül

a) kiszámolja a legutolsó két teljes negyedévre vonatkozóan,
b) az a) pontnak megfelelően kiszámított VSM-et a 2. számú melléklet szerinti formátumban közzé teszi a honlapján.
2.6 Amennyiben az adott képzési kategóriába bevont hallgatók száma az érintett képző szerv tekintetében kevesebb, mint tíz, akkor azon kategória mellett „-” jel kerül feltüntetésre.

2.7 Amennyiben az adott képzési kategóriára az érintett képző szerv nem rendelkezik engedéllyel, akkor az – az adott 2.1 pont szerinti csoportnál – szürke cellával kerül megjelölésre.

2.8 A 2.5 pont szerint nyilvánosságra hozott, legutolsó negyedévre vonatkozó VSM-et a képző szerv köteles az írásos tájékoztatójában megjelölt, kötelezően fenntartandó honlapján, továbbá az adott tanfolyamra vonatkozó tájékoztatásaiban, legkésőbb a negyedévet követő 10. napig aktualizálni és a tájékoztatáshoz egyértelműen, félreérthetetlenül kapcsolódóan és könnyen, jól olvashatóan feltüntetni az VSM: szövegrész után. Amennyiben a tájékoztatás több olyan tanfolyamról szól, amelyre vonatkozóan az VSM-et számítani kell, akkor a VSM-et úgy kell feltüntetni, hogy a tájékoztatást olvasó számára egyértelmű legyen, hogy az adott VSM melyik tanfolyamra vonatkozik.

3. Képzési Költség (KK)

3.1 A Képzési Költséget az alábbi tanfolyamok és szaktanfolyamok esetében kell kiszámítani a tanulók által ténylegesen befizetett költségek alapján.

3.1.1 Közúti járművezetői engedély megszerzésére irányuló tanfolyamok az alábbi kategóriákban:

AM: az AM azonosítójú tanfolyamok,
minden A1 alkategóriájú vezetői engedély megszerzésére irányuló tanfolyam külön, azonosító szerint
minden A2 kategóriájú vezetői engedély megszerzésére irányuló tanfolyam külön, azonosító szerint
minden A kategóriájú vezetői engedély megszerzésére irányuló tanfolyam külön, azonosító szerint
B: a B azonosítójú tanfolyamok,
C: a C azonosítójú tanfolyamok,
C+E: a C+E azonosítójú tanfolyamok,
D: a D azonosítójú tanfolyamok
ahol az azonosítók a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásához előírt dokumentumokról szóló Bizonylati Album 1. melléklete szerinti rövidítéseket jelentik.

3.1.2 Közúti közlekedési képesítés megszerzésére irányuló, alábbi szaktanfolyamok:

Autóbuszvezetői alapképzés
Autóbuszvezetői továbbképzés
Autóbuszvezetői és tehergépkocsi-vezetői összevont alapképzés
Autóbuszvezetői és tehergépkocsi-vezetői összevont továbbképzés
Tehergépkocsi-vezetői alapképzés
Tehergépkocsi-vezetői továbbképzés
3.2 A KK-t a 3.1.1 és 3.1.2 pont szerinti csoportok tekintetében naptári negyedévre a képző szervnek magára vonatkozóan kell kiszámítania az alábbiak szerint.

3.2.1 Az adott naptári negyedévben sikeres forgalmi vizsgát vagy a képesítés megszerzéséhez szükséges minden vizsgát tett tanulók által a képzés teljes időtartama alatt befizetett minden költség a 3.2.2. pontban leírtakra figyelemmel számtani átlagát kell venni.

3.2.2 A KK-ba kizárólag a vezetői engedély vagy képesítés megszerzésére irányuló képzési szolgáltatáshoz kapcsolódó azon költségelemek összege kerül figyelembe vételre, amelyek a tanulót a tanulói vagy felnőttképzési szerződés alapján terhelik, vagy terhelhetik. Ide értve különösen az elméleti tanfolyam díját, a gyakorlati oktatás díját, a kezelési költséget, az egyszeri vizsgadíjakat (azaz a vezetői engedély vagy képesítés megszerzéséhez szükséges járművezetői vizsgák díjait egyszer), a képző szerv váltás esetén fizetendő díjat és minden egyéb egyénileg meghatározott költséget (a továbbiakban együtt: Költségtétel). Ide nem értendő és nem kell beleszámolni az orvosi alkalmassági vizsgálat díját, az elsősegély nyújtási ismeretek vizsga és képzés díját, pályaalkalmassági vizsgálat díját, vezetői engedély vagy képesítés kiállításának hatósági díját.

3.3 Amennyiben az adott képzési kategóriában vagy szaktanfolyami csoportban a naptári negyedévben nem volt bevont hallgató, akkor azon kategória vagy csoport mellett a képző szerv vállalkozási feltételeiben meghatározott díjak összegét kell feltüntetni.

3.4 A 3.2 pont szerint elkészített, legutolsó negyedévre vonatkozó KK-t a képző szerv köteles az írásos tájékoztatójában megjelölt, kötelezően fenntartandó honlapján, továbbá az adott tanfolyamra vagy szaktanfolyamra vonatkozó tájékoztatásaiban legkésőbb a negyedévet követő 10. nap végéig aktualizálni és a tájékoztatáshoz egyértelműen, félreérthetetlenül kapcsolódóan és könnyen, jól olvashatóan feltüntetni a KK: szövegrész után. Amennyiben a tájékoztatás több olyan tanfolyamról szól, amelyre vonatkozóan a KK-t számítani kell, akkor a KK-t úgy kell feltüntetni, hogy a tájékoztatást olvasó számára egyértelmű legyen, hogy a KK melyik tanfolyamra vonatkozik.

Átmeneti rendelkezések

4.1 A 3. pont szerinti Képzési Költséget a képző szervnek első alkalommal a naptári III. negyedévre vonatkozóan kell kiszámítania és a 3.4 pont előírásainak megfelelően legkésőbb 2014. október 10. napjáig kell tájékoztatásaiban megjelenítenie.

4.2 Az 1.7 és 2.8 pontok alapján a képző szerv első alkalommal legkésőbb 2014. október 10. napjáig köteles honlapján és tájékoztatásaiban az ÁKÓ-t és a VSM-et megjeleníteni.

4.3 Az NKH legkésőbb 2014. szeptember 10. napjáig kiszámolja és honlapján közzéteszi a 2014. év I. és II. negyedévére vonatkozóan elkészített ÁKÓ-t és VSM-et.

Jóváhagyta: A Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Elnökhelyettese Budapest, 2014. szeptember 8.

Hatályba lép: 2014. szeptember 8.A következő adat az Átlagos Képzési Óraszámot tartalmazza, a korrekt tájékoztatás végett a dokumentumot egyenesen a közlekedési hatóság nyilvántartásából illesztettük ide.

 

Az átlagos képzési óraszám nem minden esetben tükrözi az autósiskola munkavégzésének minőségét. ÁKÓ: 143.51%

A Vizsga Sikerességi Mutató szintén nem pontosan tükrözi az autósiskola teljesítményét, mert nem mindegy, hogy az adott képző szerv tanulóinak nagy részét pl. egy egyetemről/főiskolából „szerzi be”, vagy egyszerűen csak hirdetés útján jelentkeznek a jelöltek.

VSM:     Elmélet: 66.2 %              Forgalom:    54.41%

A K.K. (képzési költség) 383 100,-Ft. Részletek az áraink menü pont alatt is megtalálható.

ha Kérdése van

Jöjjön be irodánkba,
hívjon minket, vagy írjon e-mail címünkre ... Érdemes!

Schwarcz László
tulajdonos

ELÉRHETŐSÉGEK

Iskola vezető: Tulajdonos: Schwarcz László
Telefon: +3620 234 3125
Email: holloautosiskola@gmail.com
Cím: 1039 Budapest (Békásmegyer),
Szindbád u 1.

ÜGYFÉLFOGADÁS, 

Hétfőn: 17.00- 20.00

Szerdán: 14.00 - 17.00

Pénteken: 14.00 - 17.00
1039 Budapest, Szindbád u 1.

 

Adatvédelmi szabályzat

| Impresszum

| Cookie (süti) használat

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft.|2220Vecsés, Kinizsi utca 73.|+36 30 690 9394 | teratarhely.hu | info@teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Weboldal készítés Budapest